Miért nehéz ma természetvédőnek lenni Szerbiában?

Természetvédelem - bevezető Egy pusztuló vidék krónikája

(2011-es évi helyzetjelentés, eredetileg magyarul)

Az a véleményünk hogy a természeti értékek megóvása alapvetően az országok erkölcsi kötelezettsége és nem politikai kérdés. Mégis, a mai mindent elpolitizáló társadalomban, amikor a politikusoktól várjuk a megoldásokat és folyamatosan a politikát szidjuk, "szükséges rossz" lett a természetért lobbizás, a jog és a politikai nyelv ismerete stb.

Nem szükséges a kelet-európai politikai forradalmak és rendszerváltások terén a jugoszláviai helyzetet, a délszláv háborút, a szocialista rendszer bukását emlegetni, és ezeknek a különböző erdeményeit, a demokratizálódást, a magántulajdon tiszeteletét, az emberi jogok kiterjesztését. Mert még nekünk, szerbiaiaknak is talány, milyen arányú előrelépések történtek? És nem is annyira ezek a vélt benifíciók, de a visszaélések aggasztanak bennünket. A látszat-politika, a korrupció, a demokrácia nevében bevezetett politikai-jogi anarchia. Úgy szokták mondani, nem lett jobb, csak a "kelet" problémáit lecseréltük a "nyugat" problémáira.

Hogy mindezt kivetítsük a profi és az amatőr természetvédők helyzetére a "demokratizálódó" Szerbiában rámutatunk azokra a problémákra, amelyek nem tesznek bennünket derűlátóvá a természetvédelem helyzetével kapcsolatban. Ezek a főleg az állam részéről történt lépések legfőképpen a biodiverzitás gyakorlati előbbrevitelének nem fognak kedvezni, a rengeteg aláírt konvenció és ígéret ellenére sem.

A szerbiai természetvédelmi törvények már a szocialista időszakban igen jók voltak. Mint ma is, mindig a betartás és betartatás, az implementáció sajdított. Vagy a helytelen alkalmazás, például, a civil szféra elemeivel szemben, akikben az állam - nem úgy mint az igazi demokráciában - gyakran ellenséget és nem barátot lát.

A hivatalos - vagyis a politika által irányított - irányzatnak Szerbiában először is rá kellett jönnie arra, hogy az úgynevezett "civil" társadalom nem konkurrencia és nem politikai ellenzék. A még megrázóbb felfedezés talán az lehetett, hogy az "amatőrnek" tekintett szférában nem csak dilettánsok tevékenykednek, de igen sok (és szerencsére jóval több) professzionális beállítottságú, lelkiismeretes kutató. Több vagy kevesebb tudással, diplomával vagy anélkül, de lelkesen járják a természetet, adatot halmoznak fel és az egyre fejlődő tehnika révén fotóznak (gyakran igen jól!) - vagyis dokumentálnak. Bizonyíték a természettel foglakozó blogok és fórumok növekvő száma.

Szerbiában a helyes természetszemlélet popularizálása - bizonyára a háborúnak és az ország katasztrófális gazdasági állapotának is köszönhetően - még nagyban sajdít. Nem léteznek szerb nyelvű terepi határozók, nincsenek helyi populáris írók stb. Nálunk még mindig a tudományos totum factum-ok irányítanak, vagyis aki természettel akar foglakozni menjen egyetemre és ha már jó sok publikált munka áll mögötte (talán) beállhat a sorba. A "civileknek" és amatőröknek bizonyítaniuk kell ha labdába akarnak rúgni, különben még a jelenlétükről sem vesznek tudomást. Ez várható is, hiszen amatőrök - kit érdekel az "állatvédők", rovarászok, madarászok tömege, amely ha űzi, csupán szórakozásból űzi a természetvédő komoly munkáját. A természetvédelem valóban az, komoly és felelősségteljes terület. Ettől függ, unokáinkra mit hagyunk majd betonon és atomerőműveken kívül. Épp azért nem kellene bárkire bíznunk, és ez alatt a politikusok is értendők.


A legkomolyabb probléma egy újabb szerb találmány

A (jelenlegi) Szerb kormány az "EU-nak kedvezünk a mielőbbi csatlakozás reményében" zászlaja alatt olyan tarthatatlan törvényrendeleteket hozott, amelyek többször a majdnem teljes civil szfera tiltakozását váltották ki. Az egyik ilyen a védett területeken való faunisztikai adatgyűjtés "kutatómunkának" való minősítése, ami teljesen lehetetlenné teszi éppen a védelmi törekvések előbbrevitelét. Ugyanis a kormányrendeletek értelmezése szerint természetvédelmi területen csak olyan hivatalos szerv végezhet munkát, amely kutatóintézetnek tekintődik és erre külön miniszteri engedélyt kapott. Ennek értelmében magánszemély, pl. biológiahallgató nem gyűjthet anyagot és nem végezhet fauniszikai felmérést, mert szigorú pénzbírság fenyegeti. Szerbia biodiverzitás térképe pedig továbbra is fehér folt Európa térképén, vagyis az újabb rendelet gátolja az egyetemes tudományos ismeretek előremenetét.

A rendelet értelmében, a madármegfigyelés - vagyis a tradicionális birwatching - védett területen tilos, hiszen mint "kutatómunka" olyan engedélyhez kötött, amelynek a kérvényezése bonyolult, hosszadalmas és a miniszter sajátkezű aláírása szükséges hozzá! Arról pedig talán felesleges szólnom, hogy a védett területre vetődött ornitológust akinél csupán terepi jegyzetfüzetet és távcsövet talál a rendzser (azért írom így a természetvédelmi őrt, mert szerbiában így hívják) mégis komoly pénzbírság fenyegeti, mert "zavarja a madarakat". Eközben a szántogató traktor zaja és a lövöldöző vadászok "nem zavarnak" hiszen nekik nem kell engedély, mert ők nem kutatni csak ősgyepet felszántani és állatokat ölni jönnek!? Mondanunk sem kell, hogyan hat ez ki az úgynevezett öko-turizmus fejlesztésére...

Bár arról, hogy hány szerencsétlen tremészetjáró esett áldozatául a törvénynek csak mendemondák keringenek, jelenleg nincs tudomásunk róla, hogy a rendelet óta bárki a civil szférában kapott volna ilyen jellegű munkaengedélyt! Érdekességnek említem, hogy a rendelet értelmében még a belgrádi állami Múzeum által az önkéntes madárgyűrűzőknek kiadott engedély is érvényét veszti, vagyis a hivatalos nemzeti gyűrűkkel dolgozó, vizsgát tett és evidentált ornitológusok sem mehetnek védett területre! A helyzetet nagyban nehezíti, hogy egy állampolgár egyáltalán nem tudhatja épp természetvédelmi területen jár-e, mert ezek határát gyengén vagy sehogyan sem jelölik, a területkezelőnek pedig vagy nincs is honlapja, vagy azon nem közli a terület térképét! Még nem találtuk meg a választ arra, hogy ez miért van így, hiszen ez nem lehet pénzkérdés. Ha az állam megvédte, akkor köteles lenne erre felhívni a polgár figyelmét!

Egyes szabadúszó kutatók, kapcsolataik révén hozzájuttatthatnák egyesületüket vagy más intézményüket az engedélyhez, de ez nem lenne korrekt a többiekre nézve, akik kérték de nem kapták meg mert nem esnek bele a "kutató-intézmény" minősítésbe. Emellett tudomásunk van róla, hogy a Belgrádi Egyetem Biológia kara kérte és megkapta az engedélyt, pedig elvben oktatási és nem kutatói intézmény, amilyen pl. egy múzeum lenne. Ebben az értelemben még a Természetvédelmi Intézetek sem jogosultak az engedélyre, hiszen nem végeznek kutatómunkát. Mégis ott vannak a védett területeken, hiszen épp az a dolguk, hogy azok állapotát ellenőrizzék és a védelmi intézkedések eredményeit monitorozzák, illetve újabbak védelmét előkészítsék és indokolják. Felmerül az a kérdés is, vajon hogy jönnek képbe az állami ingerenciával rendelkező kutatóintézetek kategóriájában a magáncégek, melyekből Európában egy tucat végzi a különböző természetvédelemmel vagy biomonitorozással kapcsolatos munkákat, államnak illetve projekteknek? Vagy az olyan erős és helytállóságukat bizonyított szervezetek mint a WWF, a Birdlife sem kaphatnak munkára jogosító engedélyt Szerbiában?

Látjuk, mert van szemünk, hogy a szomszédos csatlakozó országok hogyan csinálják: pl. a horvátországi Természetvédelmi Intézet nemhogy tiltaná az amatőrök munkáját, hanem éppen ellenkezőleg, toborozza, terepi segédanyaggal látja el, állami eszközökkel támogatja őket, hogy a csatlakozási folyamathoz oly elengedhtetlen teljes kép minél teljesebb legyen. Ahhoz, hogy egy állam korrekt javaslatot hozhasson a természet védelmére (a kötelező Natura 2000 hálózatba való kapcsolódás) ismerni kell az adott állam mivel rendelkezik. Hogy teljesebb képet kapjon, sok szemmel kell néznie. A Horvát terepi segédeszközökben még a lepkegyűjtemény készítésére való útmutató is benne van, pedig a mi lepkéink semmivel sem jobbak vagy rosszabbak a közeli Horvát lepkéknél (nálunk szigorú pénzbírság jár a lepkék "zaklatása" esetén). Köztudott (és logikus), hogy egy lepkegyűjtő nem tudja kírtani a lepkefajt egynéhány begyűjtött példányával, de hasznos biogeográfiai információkhoz juttathat, miközben egy permetezőgép milliószámra öli meg őket anélkül hogy bárki tiltakozna.

A kormány céljai egyértelműek a számunkra:

1) Minél jobban elzárni a nyilvánosságtól a hivatalos adatokat és az állami (csatlakozási és fejlesztési) terveket
2) Kizárni a civil szférát a döntéshozatalból és korlátozni, megnehezíteni az amatőr munkások tevékenységét
3) Kizárni őket főleg az úgynevezett védett területekről, mert ezek az amatőr "elemek" sokszor többet tudnak a kelleténél (vagy mint ami elvarható tőlük), és rámutathatnak az állam által nagyobb pénzeszközökön fenntartott területek siralmas állapotára (arra, hogy pl. évtizedeken keresztül egyetlen invaziv faj írtási akció, egyetlen infrastruktúra fejlesztés nem történt vagy éppenséggel benőtte a nád a ritka növények élőhelyét és emiatt eltűntek a területről amely eredetileg miattuk lett védett stb.)

Kell-e folytatnunk? Amit megigérhetünk: a civil szférának még lesz ehhez néhány szava...